Mono illóolajok

Nézet:
Sorrend:

Elterjedés, termesztés, előállítás
Az ilang-ilang illóolajat (Aetheroleum annonae) az Annónafélék (Annonaceae) családjába tartozóilangfa (Cananga odorata var. genuinum, syn.: Annona odorata) friss virágaiból vízgőz-desztillációval nyerik ki, 1,5-2%-os hozammal. Többféle minőségű olaj kerül forgalomba, attól függően, hogy a lepárlás mely részéből származik (a desztilláció elején gyakran választják le a legfinomabb részt, majd ezt követően még két szakaszban gyűjtik össze az olajat).

Felhasználás
Az illóolaj az ismerten nyugtató, ellazulást elősegítő hatású linaloolnak köszönhetően nyugtató, lelki kiegyensúlyozó és frissítő hatással bír, mely hatások mellett antimikrobiális, gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatások jelentkezésével is számolnak a terápiás alkalmazásakor. Az illóolajat aromalámpából elpárologtatva vagy aromafürdőből, ill. a masszázs során belélegezve oldható a szorongás, fokozható a szellemi és testi frissesség. Gyakori alkotórésze a bőrápoló készítményeknek, melyeknek használatát egyebek mellett a faggyúmirigyek működésének szabályozására javasolják. Az illóolajnak nemi vágyat fokozó hatást is tulajdonítanak és ezért frigiditás, ill. szexuális aszténia esetén is ajánlják használatát, például masszázs és fürdőolajok alkotórészeként. A desztillálástól függően a különböző finomságú ilang-ilangolajok gyakori alkotórészei a különféle parfümöknek, kozmetikai illatkeverékeknek, ill. az arc- és dekoltázsápoló készítményeknek.

1 915 Ft

Az ánizsfajok (Illicium verum vagy Pimpinella anisum) érett, szárított és összezúzott terméseiből vagy magvaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert illóolaj antimikrobiális, nyákoldó, köptető, szélhajtó, görcsoldó, fájdalomcsillapító hatású.

Fontosabb alkalmazási területei: légzőszervi- és szájüregi megbetegedések, emésztőszervi panaszok, menstruációs zavarok, bőr- és körömfertőzések okozta bőrbántalmak kezelése.

Fontosabb felhasználási formái: illóolajat tartalmazó kivonatok és cseppek, bőr- és szájápoló oldatok, krémek, összetett készítmények, inhalálószerek és aromalámpás párologtatás.

1 415 Ft

Az elsősorban fűszernövényként ismert kerti bazsalikom (Ocimum basilicum) virágzó hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert illóolaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, görcsoldó és idegrendszeri szabályozó (feszültségoldó, figyelmet összpontosító) hatásokkal bír. 
 

  • Fontosabb alkalmazási területei: emésztőrendszeri panaszok és megbetegedések, a szájüreg gyulladásos megbetegedései és különböző sebek kezelése. 
  • Fontosabb felhasználási formái: különböző kivonatok, szájápoló oldatok, krémek és aromalámpás párologtatás.



1 320 Ft

A bergamottfa (Citrus bergamia, syn.: Citrus aurantium ssp. bergamia) éretlen v. érett terméséből többnyire préseléssel, vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert illóolaj nyugtató, fertőtlenítő, antimikrobiális, illetve dezodoráló hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: álmatlanság, szorongás, fokozott izgatottság, tartós stressz okozta rossz közérzet.
  • Fontosabb felhasználási formái: aromaterápiás fürdő- és masszázskészítmények, szaunaolajok, bőrápoló kozmetikai készítmények és aromalámpás párologtatás. 


Fontos!

  • A préseléssel előállított illóolajban jelenlévő bergaptén fototoxikus és fotokarcinogén hatású vegyület, ezért kozmetikai készítményekben legfeljebb 0,4% lehet a bergamottolaj mennyisége. 
  • A bergamottolaj vagy a bergamottolajat tartalmazó kozmetikumok használatát követő 12 órán belül kerülendő a napozás, a szoláriumozás és a napfényben történő síelés.
2 020 Ft

A közönséges boróka (Juniperus communis) érett álbogyóiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, köptető, vizelethajtó, bőrvörösítő és vérkeringést fokozó hatású.

Fontosabb alkalmazási területei: különböző eredetű krónikus mozgásszervi- és légúti megbetegedések.

Fontosabb felhasználási formái: illóolaj-tartalmú kivonatok és cseppek, bedörzsölőszerek, pakolások, masszázs- és fürdőolajok, szaunaolajok, orrkenőcsök, inhalálószerek és aromalámpás párologtatás. 

Fontos! Nem alkalmazható (keverékben sem) terhesség, epilepszia, vese- vagy májgyulladás esetén.


1 470 Ft

A borsosmenta (Mentha x piperita) virágzó hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, emésztésjavító, epehajtó, görcsoldó, frissítő, helyi érzéstelenítő és fájdalomcsillapító hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: különböző emésztőrendszeri megbetegedések, légúti fertőzések okozta panaszok, szájüreg gyulladásos folyamatai, kellemetlen szájszag, izomfájdalmak, rovarcsípések okozta gyulladások és viszketések, lakószobák és munkahelyek levegőjének frissítése. 
  • Fontosabb felhasználási formái: emésztést elősegítő és gyomorgörcs-oldó készítmények, instant teák; inhalálószerek, légzéskönnyítő szaunaolajok, orrkenőcsök, fog- és szájápoló szerek; masszázs- és fürdőolajok, hűsítő hatású krémek, bedörzsölőszerek, fájdalomcsillapító krémek, aromalámpás párologtatás.


Figyelmeztetés: csecsemőknél és kisgyermekeknél kerülni kell a borsosmenta olajat tartalmazó készítmények orrban és az orr környékén történő használatát.

1 210 Ft

Az Atlasz-cédrusfa (Cedrus atlantica, syn.: Cedrus libani spp. atlantica) törzséből vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított olaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, nyákoldó, köptető, vérkeringést fokozó, illetve rovarriasztó hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: légúti panaszok, narancsbőr ápolása.
  • Fontosabb felhasználási formái: masszázs- és fürdőolajok, inhalálásra és párologtatásra használt illóolaj keverékek, bőrápoló kozmetikai készítmények, valamint rovarok távoltartására alkalmas olajkeverékek. 
1 355 Ft

A közönséges és a mezei cickafarkfű (Achillea millefolium, A. collina) virágos-leveles hajtásaiból vagy virágzatából vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított olaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő és sebgyógyulást elősegítő hatású.

Fontosabb alkalmazási területei: a gyomor- és bélcsatorna gyulladásos megbetegedései, szájüregi gyulladások, különféle bőrgyulladások, nehezen gyógyuló sebek, aranyér és hüvelyfertőzések.

Fontosabb felhasználási formái: illóolaj-tartalmú kivonatok, krémek, kúpok, fürdő- és masszázsolajok. 

2 820 Ft

A ciprusfa (Cupressus sempervirens) pikkelyleveles hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert illóolaj antimikrobiális, légzéskönnyítő, bőrvörösítő, keringésfokozó hatású.

Fontosabb alkalmazási területei: légúti- és mozgásszervi panaszok, perifériális (környéki) vérkeringési zavarok.

Fontosabb felhasználási formái: inhaláló keverékek; szauna-, fürdő- és masszázsolaj keverékek; bedörzsölőszerek, bőrápoló olajok és egyéb kozmetikai készítmények.

1 950 Ft

A citromfű (Melissa officinalis) friss virágzó hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított olaj nyugtató, antimikrobiális, görcsoldó és rovarriasztó hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: alvászavarok, szorongás, idegesség, a menstruáció előtti napokban jelentkező fejfájás, ideges eredetű gyomor- és szívpanaszok, Herpes-vírusok okozta szájsebek.
  • Fontosabb felhasználási formái: illóolaj-tartalmú gyomorerősítő- és emésztésjavító cseppek, alvópárna, aromalámpás párologtatás, bedörzsölőszerek és ecsetelők. 
2 190 Ft

Az európai citromfa (Citrus limon, syn.: Citrus medica ssp. limonum) gyümölcsének héjából préseléssel, vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert illóolaj antimikrobiális és frissítő hatású, emellett a hajszálerek állapotára is kedvező hatással van.

Fontosabb alkalmazási területei: fertőzéses légúti megbetegedések, szorongás és rossz hangulat.

Fontosabb felhasználási formái: nyugtató - frissítő fürdők, lakószobák és munkahelyek levegőjének frissítése, fertőtlenítése párologtatással, valamint bőrápoló kozmetikai készítmények. 

1 065 Ft

A citromos eukaliptusz (Eucalyptus citriodora) friss hajtásvégeiből vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított olaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, nyugtató és rovarriasztó hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: légúti és mozgásszervi panaszok, bőrfertőzések. 
  • Fontosabb felhasználási formái: szúnyogok és rovarok távoltartására alkalmas készítmények, aromalámpás párologtatás, relaxációt elősegítő masszázsolajok.
1 210 Ft

A ceyloni nardusfű (Cymbopogon nardus) friss, szikkasztott vagy szárított leveles hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő és rovarriasztó hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: lakószobák és munkahelyek levegőjének frissítése, fertőtlenítése, mozgásszervi panaszok, rovarriasztás.
  • Fontosabb felhasználási formái: illóolajat tartalmazó gyári készítmények, masszázs- és fürdőolajok, valamint rovarok távoltartására alkalmas spray-k, stiftek, gyertyák és aromalámpás párologtatás. 
1 250 Ft

Az édeskömény (Foeniculum vulgare) érett, szárított és összezúzott terméseiből vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj nyákoldó, köptető, szélhajtó, görcsoldó, antimikrobiális, gyulladáscsökkentő és az ösztrogén hormonéhoz hasonló hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: emésztési panaszok és légúti megbetegedések.
  • Fontosabb felhasználási formái: emésztésjavító cseppek és granulátumok, köptetőszerek, inhalálószerek. 
1 335 Ft

A Kínában őshonos, örökzöld fa (Citrus sinensis, syn.: Citrus aurantium var. dulcis) gyümölcsének külső terméshéjából préseléssel, vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj közérzetjavító és fertőtlenítő hatású.

  • Alkalmazási területei: légtér fertőtlenítés és frissítés; nyugtalanság, szorongás, alvászavarok; bőrproblémák kozmetikai kezelése. 
  • Alkalmazási formái: aromafürdő; inhaláció; masszázs- és fürdőolajok, aromalámpás párologtatás.

 



915 Ft

Az erdeifenyő (Pinus sylvestris) tűleveleiből és hajtásvégeiből vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított olaj antimikrobiális, bőrvörösítő, perifériális vérkeringést fokozó és tonizáló hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: légúti megbetegedések, izom- és idegfájdalmak.
  • Fontosabb felhasználási formái: orr- és légzéskönnyítő mellkasi kenőcsök, inhaláló szerek, bedörzsölőszerek, masszázs- és fürdőolajok, szaunaolajok, fürdőgélek, tabletták és aromalámpás párologtatás.
1 150 Ft

A tasmániai eukaliptuszfa (kékmézgafa, kékgumifa - Eucalyptus globulus) leveleiből és fiatal ágaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, nyákoldó, köptető, emésztést javító, bőrvörösítő és gyulladáscsökkentő hatású.
 

  • Fontosabb alkalmazási területei: szájüregi, légzőszervi és mozgásszervi betegségek, sportsérülések.
  • Fontosabb felhasználási formái: száj- és fogápolószerek, orrcseppek, orrkenőcsök, inhalálószerek, szaunaolajok, masszázs- és fürdőolajok, fürdőgélek és fürdősók, kenőcsök, kúpok, aromalámpás párologtatás.


Figyelmeztetés!
Csecsemőknél és kisgyermekeknél kerülni kell az eukaliptuszolajat tartalmazó készítmények orrban és az orr környékén történő használatát. 

1 065 Ft

A ceyloni fahéjfa (Cinnamomum zeylanicum, syn. C. verum) belső kérgéből vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, fertőtlenítő, parazita és vírusellenes, bőrvörösítő, gyulladásgátló, általános tonizáló és a bélmozgást serkentő hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: hűléses megbetegedések, légúti fertőzések és szájüregi gyulladások, valamint egyéb (hüvely, húgyúti és lázzal járó trópusi) fertőzések.
  • Fontosabb felhasználási formái: megfázás elleni cseppek és szájüregi öblögetők, inhalálószerek; aromás- és gyomorerősítő, illetve szélhajtó-görcsoldó kivonatok; összetett gyári készítmények; aromalámpás párologtatás.
1 210 Ft

A fodormenta (Mentha spicata var. crispata /Bentls./ Mansf.) földfeletti részeiből vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított illóolaj görcsoldó, emésztésjavító, szélhajtó, antimikrobiális és nyákoldó hatású.
 

  • Fontosabb alkalmazási területei: szájüregi gyulladások és emésztési zavarok.
  • Fontosabb felhasználási formái: fog- és szájápoló készítmények, emésztésjavító cseppek és tabletták.
1 650 Ft

A rózsamuskátli (Pelargonium graveolens) virágos-leveles hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, rovarriasztó és enyhe nyugtató hatású.

  • Fontosabb alkalmazási területei: szorongásos állapotok, kozmetikai bőrproblémák, rovarcsípések megelőzése.
  • Fontosabb felhasználási formái: bőrápoló készítmények, masszázs- és fürdőolajok, illetve rovarriasztók.
3 470 Ft
 
Nézet:
Sorrend: