Bőrápolás, arcápolás

Nézet:
Sorrend:

MediNatural Niacinamide szérum 50ml | bőrtökéletesítő, ráncellenes 
nappali-éjszakai anti-aging programhoz 

Ismét egy forradalmi újdonság a szépségipar legújabb terméke, a Niacinamide tartalmú szérumok termékcsaládja. 

Erre a nagy erejű innovációra azért volt szükség, mert rohan velünk az idő, és ebben a felgyorsult tempóban hatványozottan öregszik a bőrünk is. Futunk, szaladunk, folyamatos teljesítménykényszerben pörgünk, keveset alszunk ? a szükségesnél legalábbis jóval kevesebbet ?, sok a stressz ártalom, és a káros környezeti hatások, a gázok, gőzök, valamint a szmog szintén erőteljes lenyomatot hagynak a bőrünkön. 

Mivel ebből a körforgásból sehogy sem tudunk érintetlenül kikerülni, szembe kell néznünk a ténnyel: bőrünk fokozatos elhasználódásával, elöregedésével.

Ez nem csupán hiúsági, de egészségügyi kérdés is a nők számára, hiszen bőrünk egy természetes védőköpeny a külső ártalmakkal szemben, amely csak úgy képes erősíteni immunrendszerünk működését, ha ő maga is hatóanyagokkal ellátott és egészséges. Ugyanakkor az is teljesen természetes, ha egy nő egészséges, ragyogó bőrt szeretne, esetleg fiatalabbnak szeretne látszani a koránál, de a leggyakoribb törekvésünk mégis csak az, hogy legalább öregebbnek ne látsszunk.

Nagy szerencse, hogy az anti-aging szépségipar legalább olyan gyors tempóban kutat és fejleszt, mint ahogyan a nőknél a különböző életkori változások bekövetkeznek, ezért semmiképpen nem maradnak magukra a ráncok és egyéb bőrártalmak leküzdésében, ápolásában. Mintha két párhuzamos sínen haladnának a vonataik azonos sebességgel, azonos időben, és egy-egy megállónál lehetőségük lenne leszállni és találkozni egymással: a nők és az innovatív, forradalmian új kozmetikai termékek.

A Niacinamide csodája
A legújabb csoda, amely nők millióinak fog szépséget és egészséget kölcsönözni hosszú távon, a Niacinamide szérum. A szérum olyan esszencia, olyan koncentrált hatóanyag együttes, amely egyetlen cseppben képes a legoptimálisabb összetételű hatóanyagokat bejuttatni a fáradt, öregedő, szomjas, meggyötört bőrbe. Nem véletlen, hogy minden bőrápolásnak tisztítás utáni első fázisa a szérumok bőrbe juttatása.
De mi a Niacinamide? A Niacainamide a B-komplex család egyik tagja, a B-3 vitamin, amely vízbázisú szérum formájában egy forradalmi bőrápoló szer lett szerte a világon. Kevés ennyire hatékony, vitamin alapanyagú szérum képes egyidejűleg annyi előnyös hatást gyakorolni a nők bőrére, mint ez. Legfontosabb tulajdonsága, hogy kivétel nélkül minden bőrtípus előnyére válik,  ? a zsíros kombinált bőrnek viszont kihagyhatatlan bőrápoló eszenciája. Kivétel nélkül minden korosztály számára javasolt. A bőrápolást ugyanis nem lehet elég korán elkezdeni, és sohasem szabad abbahagyni.

Ki ne szeretné a Niacinamide szérum segítségével letörölni arcáról a fáradság, a stressz és a rendszeres kialvatlanság nyomait? 

Ki ne szeretne visszalopni néhány évet az elveszett időből? És ki ne szeretne olykor tragyogóbb bőrt, s ez által vidámabb napokat, heteket, éveket, életet? 

A MediNatural Niacinamide szérum univerzális összetevőinek köszönhetően minderre lehetőség adódik. 
Ez a csodás kozmetikum tömöríti a pórusokat, elűzi a pattanásokat, világosítja a sötétebb foltokat, a régi pattanás-nyomokat. Antioxidáns hatásával legyőzi a szabadgyököket, leküzdi az öregedés jeleit. Mivel a B-3 vitamin részt vesz a szervezet energiatermelő folyamataiban, ezt a tulajdonságát természetes módon a bőrben is kifejti. Ezáltal javul a bőr tónusa, hidratáltsága és növekszik a természetes lipidek képződése, összességében egy ragyogó, életteli bőrminőség érhető el a Niacinamide szérum rendszeres használatával. 
Apropó, rendszeresség! A szérum reggel és este, valamint sminkelés előtt használható, a bőr tisztítása után ez legyen az első hatóanyag, csak ezt követően kerüljenek fel a krémek, alapozók, smink.

 

6 060 Ft

Medinatural pad szérum 30 ml

A szérum fő hatóanyagai egy azelainsav (AzeloglicinaŽ: új-generációs hatóanyag, amely az azelainsav, aminosavval kombinált változata.)  sza'rmaze'k és a hialuronsav, amelyek az egyenletes bo?rto'nust és a bőr hidratálását ce'lozzák meg. A szérum segi't cso¨kkenteni a pigmentfoltok e's a ra'ncok megjelene'se't, szaba'lyozza a faggyu'mirigy mu?ko¨de'se't, ga'tolja a pattana'sok kialakula'sa't. Bőrtökéletesítő arcápoló programhoz ajánljuk.

?  Natúrkozmetikum, magyar fejlesztésű és gyártású termék.
?  Állatokon nem teszteltük, és állati eredetű összetevőket sem tartalmaz.
?  Kiszerelése: 30 ml folyékony szérum sötétbarna színű üvegben, ami cseppentős pipettával ellátott csavaros kupakkal záródik.
?  A termékben lévő természetes hatóanyagok miatt enyhe illattal rendelkezik, de hozzáadott illatanyagot nem tartalmaz.
?  Előfordulhat a termék természetes ülepedése, ezért használat előtt felrázandó.
?  Könnyen felszívódik, nem hagy maga után zsíros érzetet.

6 060 Ft

Mindannyiunk természetes igénye a fiatalos külső, a feszes, üde arcbőr. Mindannyian úgy érezzük magunkat kellemesen, ha az emberek visszamosolyognak ránk, szépnek látnak bennünket. Érettebb korban pedig ragyogó, üde, makulátlan arcbőrünk azt sugallhatja, hogy mi igenis lépést tartunk a korral, fiatalosnak, vidámnak, boldognak érezzük magunkat. Hiszen az ember valójában annyi idős, amennyinek érzi magát.

Hogyan segít a peptides ránctalanító krémpakolás narancsvirág peptidekkel?

Ez a forradalmian új krémpakolás abban segít nekünk, hogy plasztikai műtétek, durva beavatkozások nélkül is gyakorlatilag újjá varázsolhassuk a bőrünket, akár több évet, évtizedet is letagadhassunk.
A káprázatos frissességet nyújtó, brilliánsan hatékony készítmény a narancsvirág peptidek erejével járul hozzá ahhoz, hogy bőrünk feszesebb, simább, ragyogóbb lehessen, mint valaha. A meglévő ráncok kevésbé mélynek fognak látszani, az újak pedig kisebb valószínűséggel fognak előkerülni.
Így tehát a peptides ránctalanító krémpakolás segít az öregedés látható jeleinek csökkentésében, más szavakkal ránctalanító, öregedésgátló vagy anti-aging hatással bír.
A krémpakolás ezen felül intenzíven hidratál, regenerálja a bőrt, felfrissíti azt, javítja a bőrképet és csökkenti a száraz, vízhiányos bőr által okozott húzódó, kellemetlen érzést. Ha tehát azt szeretnénk, hogy fiatalosnak, aktívnak, élettel telinek lássanak bennünket, akkor ez a krémpakolás egy kedvező árú, egyszerűen beszerezhető, könnyedén alkalmazható lehetőség erre.
A peptides krémpakolás segítségével tehát az sem gond, ha nincs időnk vagy lehetőségünk sűrűn kozmetikushoz járni, hiszen ez a megoldás valóban a hétköznapi, két lábbal a földön járó, rohanó életmódot folytató hölgyek megmentője, legjobb barátja lesz.

9 900 Ft

A fiatalok még vígan vannak, a bőrük öregedése még messze jár. De az ő arcbőrük is lehet problémás, főleg kamaszkorban. A tinik bőre sokszor pattanásos, vagy nagyon száraz, de leginkább kombinált. A hormonok össze-vissza zavarják a bőr természetes működését is, így nekik is szükségük van a megfelelő arcápoló készítményekre.
Ha te már ezen a korszakon túljutottál, és felismerted, hogy az arcápolást nem lehet elég korán kezdeni, akkor a makulátlan bőröd megtartásáért már biztosan használsz arcápolót. Most egy új briliáns terméket ajánlunk a figyelmedbe, amit beilleszthetsz az anti-aging arcápoló programodba, így tökéletesítve az elérhető hatást.

MediNatural PHA hámlasztó gyümölcsenzimmel a tökéletes bőrtónusért

A rendszeres, gyengéd hámlasztás azonnali ragyogást biztosít az arcodnak. Bőröd mindig tökéletesen élénk, sima és egyenletes textúrájú lesz. A hámlasztó egyúttal Megnyitja a pórusokat ezáltal segíti a tisztulási folyamatokat, halványítja a pigmentfoltokat és hegeket, valamint csökkenti a  felszíni ráncok mennyiségét. A könnyű vízszerű formula extra antioxidáns hatóanyagai segítik a bőr egészséges megújulását, a tökéletes tisztításon túl pedig egyben intenzíven hidratál is.

Hogyan és mikor használd?

Illeszd be az anti-aging programodba az esti arctisztítás után! Csepegtess néhány cseppet a tenyeredbe vagy egy vattapamacsra és töröld végig vele az arcodat. -igen értékes hatóanyagokat tartalmazz, aminek minden cseppje kincs javasoljuk használd a tenyeredet. A szemhéjadat és a szem körüli részt kerüld el. A hámlasztót nem kell lemosnod, hagyd beszívódni és folytathatod az esti arcpakolással vagy arckrémmel a szépségápolást. Ezek a termékek is hatékonyabban fel tudnak szívódni majd a hámlasztás után.
Reggel bőröd teljes fényében, egészségesen fog ragyogni. Arcod friss és élénk lesz, semmi nyoma nem marad a fáradságnak. Fitten, szépen indíthatod a napodat.

9 900 Ft

Medinatural retinol ránctalanító arckrém 30 ml

Magas hatóanyagtartalmú e'jszakai ra'nctalani'to', bo?rmegu'ji'to' kre'm, amely a benne le'vo? retinol, niacinamide, hialuronsav e's a ceramidok kombina'cio'ja'val gondoskodik a bőr intenzi'v hidrata'la'sa'ro'l e's regenera'lo'da'sa'ro'l.

Az arcbo?r napro'l napra sima'bba', feszesebbe' va'lik a Retinol arckre'm hata'sa'ra. 

• Hatóanyagokban gazdag natúr-kozmetikum.
• Állatokon nem teszteltük, nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt.
• Magyar termék.
• 30 ml-es pumpás airless tartályban kapod meg, mert így sem levegő, sem szennyeződés nem kerülhet bele.
• Nem tartalmaz színezőanyagot és hozzáadott illatanyagot, illata a természetes összetevőknek köszönhetően enyhe, gyógynövényes jellegű, ami a bőrre való felvitel után gyorsan elillan.

7 900 Ft

Medinatural szemkörnyékápoló szérum sötét karikákra és táskás szemre 30 ml

Rendkívül fejlett növényi hatóanyag komplexe arra lett kifejlesztve, hogy csökkentse a sötét karikák, a szem alatti püffedtség és a fáradt bőr jelenlétét, miközben feszesíti a bőrt, és láthatóan megemeli a szemhéjat. 

Átfogó és egyedülálló komplexe a probiotikumoknak, a zöld teának, a gránátalmának, a koffeinnek és a modern techonlógia segítségével felhasznált peptideknek. 

•  Natúrkozmetikum, vegyszermentes alapanyagokat, bőrbarát összetevőket tartalmaz.
•  Magyar fejlesztésű és gyártású termék.
•  Állatokon nem tesztelték, és állati eredetű összetevőket sem tartalmaz.
•  Kiszerelése: 30 ml-es pumpás airless tartály, ami azért előnyös, mert sem levegő, sem szennyeződés nem kerülhet bele. 
•  Illatmentes

9 345 Ft

MediNatural hyaluron extra szérum 30ml

A stresszes életvitel a bőrön is megmutatkozik, sőt talán ott láthatóak legelőször a szembetűnő jelei. 
Amellett, hogy érdemes az életvitelünket felülvizsgálni és csökkenteni a stresszt okozót tényezőket, ilyenkor javasolt a koncentráltabb hatóanyagokkal történő kezelést beiktatni a bőrápolásunkba is. Ennek a problémának a megoldásában segítség lehet számodra a MediNatural hyaluron extra szérum.

Ugyanis ez egy gyorsan beszívódó natúr arcszérum, amely értékes hatóanyagok jól komponált harmóniájával ápolja a bőrt. Használatával a mélyebb ráncok halványulhatnak, s a bőr hidratáltabb lesz. A tisztítást és tonizálást követően, de még a hidratáló krém felvitele előtt használj arcszérumot is, így bőröd újra üde és élettel teli lehet.

A MediNatural hyaluron extra szérum ultra könnyű, gyorsan felszívódó szérum, a bőr intenzív hidratálására és feltöltésére, hogy az sokáig üde és feszes maradjon. Természetes alapanyagokból álló bőrfiatalító MediNatural hyaluron extra szérum, mely azonnali hidratáltságot és rugalmasságot kölcsönözhet a bőrnek különlegesen magas hyaluronsav- és vitamintartalmának köszönhetően.

A MediNatural hyaluron extra szérum összetevői az eredményes bőrfiatalítást szem előtt tartva kerültek kiválasztásra, így maximális hatékonysággal simíthatja ki az apróbb felszíni és mimikai ráncokat, vízmegkötő tulajdonsága pedig volumennövelő hatású: feszesebb és teltebb lehet tőle a bőr. Könnyű állaga miatt azonnal felszívódik, nem hagy maga után krémes érzetet, csak friss és üde arcbőrt.

Mire jó a hyaluron?

A hyaluronsav erőteljes hidratáló hatásáért elismert kozmetikai hatóanyag, különféle ránctalanító, feltöltő és kontúrhelyreállító készítmények elengedhetetlen összetevője, feszesíti és kisimítja a bőrt. Különösen arcra, nyakra és dekoltázsra ajánlott.

A MediNatural hyaluron extra szérum kiemelt hatóanyagai

High&Low molecular Hyaluron:  Kis- és nagy molekulasúlyú hyaluron-változattal, széles spektrumú, átfogó hidratálást ad a bőrnek, mely puhább és komfortosabb lesz. Hidratálja a bőr felszíni és mélyebb rétegeit, azonnali és hosszan tartó eredményeket tud felmutatni. Puhává, hidratálttá teszi a bőrt, zsíros hatás nélkül, homogenizál, feltölt, simít.

Natural Moisurizing Factors (A természetes hidratáló faktorok): Erőteljes hidratáló növényi eredetű hatóanyagok, melynek kiváló vízmegkötő képességük van. Aminosavakat és lipideket tartalmaz, mely hatóanyagok képesek a bőrfelszín vízhiányát kezelni. A vízhiány csökkentésével fokozza a bőr hidratáltságát, erősíti a bőr természetes védőrétegét.

C-vitamin: antioxidáns, megakadályozza a sejtkárosodást, elősegíti a kollagéntermelést, növeli a bőr puhaságát.

E vitamin: természetes antioxidánsként fejti ki hatását a bőr rétegeiben. Növeli a bőr nedvességtartalmát. Az öregedés jeleinek megjelenését késleltető hatású. Ellensúlyozza az oxidatív stressz káros hatásait a bőrben.

Kinek való ez a termék?

Tökéletes választás mindenkinek! Minden bőrtípuson alkalmazható, beleértve száraz, zsíros és a pattanásokra hajlamos bőrtípusokat is. Kombinált vagy zsíros bőrűeknek ? főleg a nyári időszakban ? nappali hidratáló krém helyett is szuperül használható! Komplex formula ideális önmagában és más bőrápolóhoz keverve is. Hidratáló, ráncellenes, nappali-éjszakai ANTI-AGING programhoz is kiválóan hozzáigazítható.

5 780 Ft

MediNatural Q10+Acmella olaj szérum | ráncellenes nappali -éjszakai anti-aging bőrápolóprogramhoz

"Nem csak a húszéveseké a világ", sőt, a szépség sem az ő kizárólagos tulajdonuk. Persze a fiatalság hamvassága elmúlik, de ez nem jelenti azt, hogy csendes beleegyezéssel át kellene adnunk magunkat az öregedésnek. Nem kell a szívünkhöz kapnunk, ha megjelennek az első mimikai ráncok, a szarkalábak a szemünk sarkában, hanem rendszeres, gondos bőrápolással kordában kell tartanunk őket. Ha pedig nem vigyáztunk magunkra eléggé, és már megereszkedett a bőrünk, esetleg vízszintes ráncok alakultak ki a homlokunkon, függőleges barázdák a két szemöldökünk között, akkor olyan arcápoló terméket kell választanunk, ami ezekkel is felveszi a harcot. 

A győzelem nem lehetetlen, segítségünkre siet a MediNatural Q10+Acmella olaj szérum! ? amely minden ránctípust megcéloz. A könnyen felszívódó finom textúrájú olajos szérum minden cseppje segít abban, hogy a bőr visszanyerje a rugalmasságát és feszességét.

Mit tartalmaz ez a káprázatos eredménnyel kecsegtető szérum?

A Q10+Acmella olaj szérum számos aktív hatóanyagot tartalmaz: Q10 koenzimet, Acmella kivonatot, csipkebogyó, gránátalma és sárgabarackmag olajat és E-vitamint. Az adalékmentes és teljesen természetes!

Q10 koenzim

Tudományos kísérletek sora igazolja, hogy a Q10 koenzimnek szerepe van a sejtek anyagcsere folyamataiban és akadályozza a káros szabadgyökök keletkezését. Lassítja a bőr öregedését, ám az életkor előrehaladtával a szervezet egyre kisebb mennyiségben tudja előállítani, ezért külső pótlása szükséges. A MediNatural Q10+Acmella olaj szérum kiváló minőségű Q10 koenzimet tartalmaz.

Acmella kivonat
Az acmella kevésbé ismert, de annál hatásosabb bőrfeszesítő összetevője a szérumnak. Az acmella növény a trópusokról származik, több helyen évszázadok óta gyógynövényként használják. Hatásmechanizmusa a bőr szerkezetének megerősítése, belülről történő kisimítása. Rövid idő alatt látható lesz az eredmény: szinte varázsütésre eltünteti az arcbőr egyenetlenségeit, üdévé és fiatalossá teszi azt.

Csipkebogyó olaj
Sejtfiatalító, antioxidáns hatású olaj, ami könnyen, mélyen felszívódik és erőteljesen hidratálja a bőrt. Ugyanakkor a bőr színét, tónusát is javítja, elhalványítja a kisebb bőrhibákat, hegeket, öregségi vagy más pigmentfoltokat. Káprázatosan rugalmassá teszi a bőrt, nagyszerű anti-aging alkotóeleme a MediNatural Q10+Acmella olaj szérumnak.

Gránátalma olaj
A gránátalma Ázsiából került hozzánk, így elmondhatjuk, hogy ország-világ kincseit beletettük a MediNatural Q10+Acmella olaj szérumba. Bőrregeneráló, hidratáló olaj, ami kifejezetten ajánlott száraz, érzékeny bőrre. Erősíti a bőr védekezőképességét, fitoösztrogén-tartalma segít az idősödéssel járó ösztrogéncsökkenés kompenzálásában.

Sárgabarackmag olaj
Már az ókori Kínában is titkos szépségreceptek hozzávalója volt. Vitalitástól ragyogóvá, selymessé teszi a megfáradt, érett bőrt, növeli a mélyebb bőrrétegek nedvességtartalmát. Használatával újra előszedhetők a kivágottabb ruhák, hiszen a szemkörnyék mellett a nyak és a dekoltázs extra ápolója.

E-vitamin
Aki sokáig feszes bőrt, fiatalos külsőt szeretne, annak nem szabad kihagynia a bőrápolásból ezt a jótékony hatású vitamint. Mi sem felejtettük ki a MediNatural Q10+Acmella olaj szérumból, így a felsorolt összetevők mellett az E-vitamin is hozzájárul a bőr hidratáltságának megőrzéséhez, a ráncok feltöltéséhez, kisimításához, valamint az egyenletes, szép bőrtónus eléréséhez.
E hatóanyagok nem csupán kiegészítik, hanem megsokszorozzák egymás hatását, így a MediNatural Q10+Acmella olaj szérumot használó hölgyek sokáig elmondhatják: Miénk a világ!

Hogy kell használni a Q10+Acmella olaj szérumot?

A bőr megtisztítása után enyhén nedves bőrre kell felvinni könnyed, simító mozdulatokkal, melyek felfelé és kifelé irányuljanak. a Q10+Acmella olaj szérum használható önmagában és hidratáló krémek alá is.
A Q10+Acmella olaj szérum hatása rövid időn belül tapasztalható lesz, így nem kell heteket várni arra, hogy véleményt tudjunk formálni erről a kiváló termékről.

Az biztos, hogy nem fog csalódást okozni! A könnyen felszívódó finom textúrájú olajos szérum minden cseppje segít abban, hogy a bőr visszanyerje a rugalmasságát és feszességét.

6 425 Ft

MediNatural Retinol szérum 30ml | liposzómás retinolt tartalmaz
Ennek a korszerű eljárásnak köszönhetően a retinol fokozatosan szabadul fel, növelve így a hatékonyságát, miközben kíméletes marad a bőrhöz.  

A Retinol az A-vitamin egyik fajtája elismerten az egyik leghatékonyabb anti-aging összetevő a ráncok elleni küzdelemben. Hosszútávon fokozza a bőr természetes megújulási folyamatát, csökkentve a finom vonalak és a ráncok láthatóságát. Az arcbőr napról napra simábbá, feszesebbé, tömörebbé válik a retinol hatására. Számos készítmény közül jó szolgálatot tehet a MediNatural Retinol szérum, ugyanis a benne lévő retinol a bőrápolás alfáját és ómegáját adja.

Mit jelent a liposzómás technológia?

A liposzomális technológia azt jelenti, hogy a hatóanyagokat egy természetazonos foszfolipid burokba csomagolják, melyek membránja igen hasonló a sejtjeinkhez. Így tehát a sejtek könnyebben befogadják, és a liposzómák tartalma könnyebben bejut sejtjeink belsejébe, és stabil marad. Ezt elképzelhetjük úgy is, mintha apró golyócskákat töltenénk meg hatóanyagokkal. Ennek a korszerű eljárásnak köszönhetően a retinol fokozatosan szabadul fel, növelve így a hatékonyságát, miközben kíméletes marad a bőrhöz.  

Hogy mi az a retinol?

A retinol nem aktív molekula, de szerencsére a bőrben lévő enzimek két lépésben átalakítják retinolsavvá. Az átalakulás után pedig ugyanazt csinálja, mint a retinolsav, vagyis fiatalos működésre programozza át a bőrsejteket. A retinolsav az aktív molekula, amelynek parancsait a bőr sejtjei teljesíteni fognak, és utasításai hatására a bőrsejtek mindenféle jó dolgot kezdenek csinálni, például több kollagént fognak termelni. A szépészeti készítmények gyártása során leginkább bőrmegújító hatása ismeretes, melynek hatására fokozni tudja a bőrszövetek sejtreprodukciós képességét, ezzel együtt megújítja a bőr két alsóbb rétegét a hámot és az irhát is.

Ezt a szérumot állatkísérletek nélkül tesztelték, egyáltalán nem tartalmaz állati eredetű összetevőket és teljes egészében magyar gyártmány.
Alkotó elemei közül külön meg kell említenünk az alábbiakat:

Retinol:  A retinol molekulákat különleges nanotechnológiás módszerrel   ?becsomagolták? úgynevezett liposzómákba. Ennek köszönhetően a bőr sokkal jobban tolerálja az erőteljes retinol hatóanyagot és a különleges eljárás következtében a retinol molekulák is stabilabbak maradnak. A liposzóma az egyik legsokoldalúbb nanohordozó típus. A falanyagukat felépítő lipidek szétesésükkor beépülnek a bőr epidermális lipidjei közé. Emiatt magának az ?üres " liposzómának is van mélyhidratáló szerepe .

E-vitamin: természetes antioxidáns, mely a bőr rétegeiben fejti ki hatását. Növeli a bőr nedvességtartalmát. Késlelteti az öregedés jeleinek megjelenését. Az oxidatív stressz káros hatásait a bőrben ellensúlyozni tudja.

Gotu Kola: ez a növény nem tartalmaz kólát vagy koffeint, ahogy a nevéből gondolnánk. Legérdekesebb előnyei közé tartozik a bőr egészségének javítása;  komplex hatással van a sejtekre és kötőszövetekre, elsősorban ezek gyógyulására és megújulására. Fiatalítja a bőrt, mivel erősen fokozza a kollagén szintézist; a bőr rugalmasságát, gyorsítja anyagcseréjét, továbbá védi azt a külső behatások ellen, hogy az ellenállóbb lehessen a környezeti ártalmakkal szemben.  Továbbá támogatja az optimális C- és E-vitamin  felszívódását.

Hialuronsav: Erőteljes hidratáló hatásáért elismert kozmetikai hatóanyag, különféle ránctalanító, feltöltő és kontúrhelyreállító készítmények elengedhetetlen összetevője, kisimítja és feszessé teszi a bőrt. Különösen arcra, nyakra és dekoltázsra ajánlott.

Natural Moisurizing Factors (A természetes hidratáló faktorok): Erőteljes hidratáló növényi eredetű hatóanyagok, melynek kiváló vízmegkötő képességük van. Aminosavakat és lipideket tartalmaz, mely hatóanyagok képesek a bőrfelszín vízhiányát kezelni. A vízhiány csökkentésével fokozza a bőr hidratáltságát, erősíti a bőr természetes védőrétegét.

7 120 Ft
Nézet:
Sorrend: