Táplálék-kiegészítők

Nézet:
Sorrend:

Egy 2009-es tanulmány megállapítása szerint a taurin, a japánok hosszú életének kulcsa. Egy korábbi 2006-os tanulmányban szintén azt találták ázsiai országokat vizsgálva, hogy akik vizeletében a legtöbb taurint mérték, azok a legegészségesebbek és köztük a legritkább a koszorúér megbetegedések száma. Ezt megerősítette egy friss, 2012-es tanulmány is, ahol ráadásul azt is észrevették, hogy a magasabb taurin szinttel rendelkező emberek vérnyomása és testtömeg indexe is alacsonyabb, ahogyan a vérük lipid profiljuk is jobb. Diabétesz, rák, vese-, szív- és májelégtelenség esetén mind megfigyelhető a szervezet alacsony taurin szintje.

Fogínybetegségek

Friss 2014-es vizsgálatban 10 előrehladott állapotú fogágybetegséggel rendelkezőnek adtak 15 napig napi 500 mg taurint. A betegség státusza már ilyen rövid idő alatt is javult, pedig 500 mg nagyon kis dózis.

Cukorbetegség

2010-es vizsgálatban I-es típusú cukorbetegeknek adtak napi 1,5g taurint, ami már 14 nap után jelentősen javította ereik állapotát.

Fogyás

2004-es vizsgálatban elhízott betegeknek napi 3g taurint adtak 7 héten keresztül. Jelentősen csökkent a testsúlyuk és javultak a vérzsír értékeik.

Dohányosok figyelem!

Egy 2003-as vizsgálatban olyan fiatalembereknek adtak napi 1,5g taurint, akiknek erei a dohányzástól már beszűkültek. Már 5 nap után ereik kitágultak és nem-dohányzókénak az átmérőjével egyeztek meg.

Sportteljesítmény

A taurin növeli a sportteljesítményt is (erőt és kitartást egyaránt), miközben véd a sérülésektől, a sport által oxidatív hatásoktól és az izomláztól is.

Fülzúgás

Újabban állatkísérletekben sok bíztató eredmény jön a taurin fülzúgást korrigáló képességéről. Korábban viszont már emberi alanyokon is bizonyította ezt a hatását.

Epe

Az epe előállításához nagy mennyiségű taurin szükséges, nélküle nem tud megfelelően termelődni, így akinek problémája van a zsíros ételek emésztésével, érdemes lehet pótolnia a taurint.

2 970 Ft

Az anyatej támogató ereje felnőtteknek, a jó bélbaktériumokat segíti, a rosszakat visszaszorítja.

A Bimuno az anyatejben is megtalálható vízoldékony rostok, az ún. galakto-oligoszacharidok (GOS) egy speciális arányú keveréke.

Hatásában és szerkezetében is nagyban különbözik mind a hüvelyesekben található GOS-tól, mind a többi GOS terméktől, amelyeket szervezetidegen enzimekkel állítanak elő. A Bimuno?-t egy, az egészséges bélflórát és anyatejet jellemző baktérium segítségével hozzák létre, és klinikai vizsgálatok sora igazolja hatását. Egyedi szerkezetének és arányainak hála, a kártékony bélbacilusokat nem táplálja, így nem okoz problémát azoknak sem, akik a hagyományos prebiotikumoktól puffadnak, vagy egyéb kellemetlen hatásokat tapasztalnak. SIBO esetén is szedhető.

Termékünket mikronizált bambuszrosttal dúsítottuk. Bár a Bimuno?-t tejsavóból állítják elő, egy adagja kevesebb tejfehérjét tartalmaz, mint egy csepp tej huszadrésze, laktóz-tartalma is kevesebb, mint egy teáskanálnyi tejé.

8 345 Ft

A glicin egy természetes aminosav, mely nagy mennyiségben található meg a kollagénben. Mellékíz mentes édes íze miatt ételek/italok édesítésére is alkalmas. Hőálló, így süteményekbe és forró italokba is alkalmazható. Édessége kb a normál kristálycukoréval megegyező.

A glicin a kollagén típusú fehérjékben legnagyobb mennyiségben előforduló aminosav. Más fehérjeforrásokban csak kis mennyiségben fordul elő. Manapság sokkal kevesebb kollagén típusú fehérjét fogyasztunk mint őseink, hiszen a körömpörkölt, csontlé, kocsonya, pacal és hasonló ételek nem túl divatosak már. Jelentősen eltolódott tehát a fehérjebevitelünkből származó aminosavak aránya. (Például csökkent a glicin a többihez képest.) Evolúciónk során nem ez volt a jellemző, így felmerül a gyanú, hogy ennek káros következményei lehetnek. A glicinpótlás előnyös hatásai is ezt a sejtést erősítik.

2 730 Ft

4 885 Ft

Neu5Gc-mentes, 2000Dalton alatti peptidméretű, közel 100%-ban hasznosuló, extra minőségű halkollagén.

Termékünkhöz a Naticol? francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Lényeges különbség még, hogy ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is javasoljuk, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek). A sertés és marhakollagénekhez képest több glicint tartalmaz.

8 105 Ft

A laktoferrin az a fehérje, amelyik az előtejet (kolosztrumot) annyira értékessé teszi. A kolosztrum azonban tartalmaz sok nemkívánatos növekedési faktort (pl. IGF-1-et), tejfehérjét, tejcukrot, hormonokat is. A GAL Laktoferrin plus viszont ezektől mentes (illetve nyomokban tejfehérjét tartalmazhat). A kolosztrumban természetesen előforduló háromféle laktoferrint mind tartalmazza, de túlnyomórészt az apo-laktoferrint, amely a legértékesebb közülük. 

15 955 Ft

A tejsavnak két formája van: D- és L-tejsav. Ezek D- illetve L-laktáttá alakulnak a szervezetben. Az egészséges emberek vérében szinte csak L-laktát található, ami többek közt a szív és az agy számára is fontos tápanyag.

Termékünkben a magnézium kizárólag a tejsav L-formájához kötve fordul elő, ami nem csak a magnézium jobb felszívódását teszi lehetővé, de a hasznos L-laktáttal is ellát, D-laktát nélkül. Emellett kevésbé hajlamosít laza székletre, mint sok másik magnéziumforma.

4 045 Ft

Sokféle magnéziumforma létezik, amelyek hasznosulásában lényeges különbségek mutatkoznak. Nem elég ismernünk a nevét egy jól hasznosuló formának, ugyanis az két lényeges dolgot nem árul el: Okoz-e számunkra laza székletet? Ha okoz, akkor máris kevésbé hasznosul? A másik, hogy ?fully reacted?, azaz teljesen reagált forma-e? Ha nem, akkor a magnézium jelentős része nem az összetevőknél jelölt formában van, hanem szervetlen formában maradt.

Termékünkben a magnézium a glicin aminosavhoz kötve van jelen kizárólag, azaz egy ?fully reacted? szerves forma. Tapasztalatunk az, hogy még a kényes gyomrúaknak sem okoz laza székletet, sem egyéb problémát ez a forma.

6 315 Ft

A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását.

Termékünkben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált marhakollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát.

A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).

E kollagénünk jótékony hatásai, fogyasztásának élettani előnyei nem különböznek a sertéskollagénünkéitől. Fontos azonban kiemelnünk, hogy marhakollagén-alapanyagunk kizárólag legelőn tartott, füvet legelő szarvasmarháktól, kíméletes állattartásból származik.

6 915 Ft

6 555 Ft

Termékünkben a Golden Omega halolaj-koncentrátum természetes változatát alkalmazzuk mert: Nulla ökológiai lábnyommal állítják elő vadon élő apróhalakból, a halászatnál figyelnek a biodiverzitás megőrzésére, és a modern előállítási technológia során nem keletkezik semmi felesleges hulladék vagy szennyezőanyag ? IFFO RS és Friends of the Sea tanúsítvány.

Az eleve tiszta halakból nyert olajat még molekulárisan is tisztítják egy új, szabadalmaztatott eljárással, aminek köszönhetően 2-3x-os az omega-3 tartalom és semmilyen szennyeződés még csak nem is detektálható ? IFOS 5 csillagos tanúsítvány.

A természetes formájukban tartalmazza az omega-3 zsírsavakat, nem a széles körben használt, jelölni nem kötelező, olcsó etil-észter formában.

Hogy frissességét (TOTOX) sokáig megőrizze, saját fejlesztésű antioxidáns-keverékünkkel stabilizáltuk, amely RSPO minősítésű (?orangutan-barát?), fenntartható gazdaságból származó vörös pálmagyümölcshúsból nyert tokotrienolokat is tartalmazó, természetes E-vitamin-komplexből (8 féle tokoferol+tokotrienol) és görög zsályából vegyszermentesen (ún. szuperkritikus extrakcióval) nyert antioxidánsokból áll.

7 510 Ft

Nem átalakított, természetes formában tartalmazza az ember számára megfelelő EPA és DHA nevű ?3 zsírsavakat és 4 féle tokoferolt (E-vitamin) is, hogy a lehető legstabilabb legyen. Enyhe hal íze van csak, amit szinte teljesen elfed a citromolaj, így nem kell többé tucatnyi kapszulát lenyelnünk. 1 evőkanálnyi kb. 15 db halolaj-kapszulának felel meg!

Halolajat és természetes tokoferolokat tartalmazó étrend-kiegészítő. Tiszta és stabil, teljes spektrumú ?3-zsírsav forrás. Összhangban a természettel.

A termék jól hasznosuló, természetes formájában (és nem a mesterségesen átalakított etil-észterek formájában) tartalmazza az ?3-zsírsavak teljes spektrumát, méghozzá koncentráltan, természetes tokoferolokkal (E-vitamin) együtt. Mindent úgy, ahogyan azok teljes értékű táplálékainkban is vannak.

Magas természetes tokoferol-tartalmának és a (kámformentes) rozmaring-kivonatnak köszönhetően a termék igazán stabil, így biztonsággal alkalmazható nagy dózisú EPA és DHA bevitel megvalósítására is. Az íze is kellemesen enyhe, köszönhetően a stabilitásának, a hozzáadott természetes citromolajnak és a minőségi halolajnak.

9 900 Ft

Lazacolajat, Q10-koenzimet és természetes tokoferolokat tartalmazó étrend-kiegészítő.

Tiszta és stabil, teljes spektrumú ?3-zsírsav forrás

A termék jól hasznosuló, természetes formában (és nem a gyakori, mesterségesen átalakított etil-észterek formájában) tartalmazza az ?3-zsírsavak teljes spektrumát, méghozzá koncentráltan, növényi fermentációval előállított Q10-koenzimmel és természetes tokoferolokkal (E-vitamin). Mindent úgy, ahogyan azok teljes értékű táplálékainkban is vannak.

Magas természetes tokoferol- tartalmának és a (kámformentes) rozmaring-kivonatnak köszönhetően a termék igazán stabil, így biztonsággal alkalmazható nagy dózisú EPA és DHA bevitel megvalósítására is.

Az íze is kellemesen enyhe, köszönhetően a stabilitásának, a hozzáadott természetes citromolajnak és a minőségi lazacolaj-keveréknek.

11 930 Ft

Egy friss kutatás szerint a japánok a hosszú életüket és öregkorban is meglévő fiatalos aktivitásukat nagyrészt a táplálkozásukból adódó magasabb taurinfogyasztásnak köszönhetik. Ezen kívül jó pár előnyös hatására mutatnak rá kutatások. Ízetlen por, amely bármilyen italba keverhető.

Különleges táplálkozási célú élelmiszer különösen sportolók és nehéz fizikai munkát végzők részére. Segédanyagok nélkül.

A taurin leggazdagabb természetes forrásai a kagylók, rákfélék és egyéb tengeri herkentyűk, valamint a szív. Számos tanulmány mutat rá, hogy a magasabb taurinbevitel, azaz a szervezet magasabb taurinszintje többek közt javítja az életminőséget, és fokozza a sportteljesítményt. Mi több, egy 2009-es tanulmány megállapítása szerint a japánok nagyrészt a magasabb taurinbevitelüknek köszönhetik kimagasló élethosszukat és fiatalos aktivitásukat öreg korban is (Yamori és mtsi., 2009).

5 480 Ft
Nézet:
Sorrend: