Lekvár

Nézet:
Sorrend:

Egészen a III. évezred kezdetéig kevés falusi gyermek nőtt fel úgy, hogy ne lett volna része szabad tüzű, bográcsos ételkészítésekben. Talán a sertések mindentudója megbocsátja, hogy a nekik szánt héjában főtt krumplit meg-megloptuk előlük, de nem csak erről volt emlékezetes ez a menü, hanem ez is volt a legegyszerűbb bográcstörténet. Bezzeg a lekvár! Szinte fogazatváltásnyi időbe tellett, amíg lezsibbadva az állandó hosszú nyéllel ( keszi keverő) keveréstől legalább sejtetett valamit, azaz elkezdett sűrűsödni a gyümölcsalap. Ennyi kínnak, ennyi fáradságnak, ekkora rákészülésnek kellett is, hogy legyen értéke. Vagyis a lekvár akár a tisztaszoba rendkívüli érték volt a háztartásokban.

Ugyan már a III. évezredet rójuk, ezért mind többünknek a lekvár is csak egy portéka, ezért szeretném a Bio Berta Homoktövis, Cukkíni és Sütőtök és a vágyainkban egyre csiklandozóbb bodza és szőlő lekvár fogyasztókat a tisztaszoba értékig élményig juttatni.

Szomszédasszony bár megtehetné, de unokái jeles ünnepeire (ballagás, esküvő, stb..) a tőzsde világa által is reagálandó értékeket ajándékozna, de ő még ettől is különbet nyújthat. Az ajándékozott csuprok nem mindegyike egyforma értékű. Amelyikbe arany ékszer foglal helyet a lekvár helyett, az a lekvár aukciókon bizony olcsóbban kel el!

Magyar Táplálékallergia és Táplálékintolerancia Adatbank alapján a Bio Berta homoktövis lekvár, az alábbiaktól mentes: Tejfehérje, Tejcukor (laktóz), Tojás, Szója, Glutén, Földimogyoró (arachis), Benzoesav és származékai, Azoszinezékek, Kéndioxid és származékai.

1 515 Ft
Nézet:
Sorrend: