Réz

Nézet:
Sorrend:

A készítményben lévő C-vitamin fokozza a vas felszívódását.

A Vas Vital filmtabletta olyan komplex étrend-kiegészítő készítmény, amely vasból a felnőttekre vonatkozó napi beviteli referenciaérték 100%-át tartalmazza.

  • A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.
  • A réz részt vesz a szervezet vasszállításában.
  • A vas hozzájárul a normál vörösvérsejt- és hemoglobin-képződéshez.
  • A folsav, valamint a B12-vitamin támogatja a szervezet normál vörösvérsejt-képződését.
  • A cink hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához és a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

A serdülőkorú lányoknak és a termékeny korban lévő nőknek fontos odafigyelniük a megfelelő vaskiegészítésre, elsősorban erős havi vérzés miatt.

A kismamák és a szoptató anyák vasigénye köztudottan emelkedett.
Kevés húst fogyasztóknak és a vegetáriánusoknak, vegánoknak is fontos odafigyelniük, tekintve, hogy a vas hasznosulása jelentősen alacsonyabb mértékű a növényi táplálékokból, mint az állati eredetű ételekből.

  • Elégtelen vasbevitel esetén (például szigorú diéta, egyoldalú, kiegyensúlyozatlan táplálkozás, vegetarianizmus).
  • Megnövekedett vasszükséglet esetén, például:
  • várandós és szoptató édesanyáknak,
  • aktív korban lévő nőknek,
  • erős havi vérzés esetén.
2 580 Ft

Szerves vasat, rezet, vitaminokat, natúr vastartalmú gombát és gyógynövényt tartalmazó készítmény a vérképzés számára szükséges hatóanyagokkal.

Szervezetünk egyik legfontosabb eleme a vérképzésben a vas. A természetes vasat az emberi szervezet könnyebben hasznosítja. A megfelelő vasbevitel szükséges az oxigén szervezeten belüli szállításához. Bizonyos állapotok, a várandósság és szoptatás időszaka esetén a szervezet vasszükséglete megnövekedhet. A vas, a B12-vitamin és a folsav részt vesz a normál vörösvérsejt-képzésben, így a vérképzésben. A réz részt vesz a szervezet vasszállításában. A C-vitamin fokozza a táplálékkal bevitt vas felszívódását. Számos természetes vasat tartalmazó gomba és gyógynövény, mint például a fafülgomba és a jujubagyümölcs használata régóta ismert a hagyományos orvoslásban a vérképzés támogatására.

2 050 Ft

Jutavit Porc-Csont-Izom Komplex 9. 9 aktív összetevővel.

Glükozamin-szulfátot, kondroitin-szulfátot, C-, D3-, K2-vitamint, kalciumot, cinket, mangánt és rezet tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény. Emelt hatóanyaggal!

A glükozamin-szulfát és a kondroitin-szulfát a porcszövet vízmegkötő képességű, természetes alkotórészei. A kollagén a bőrszövet egyik természetes alkotóeleme.

A termékben található, nagy tisztaságú természetes kollagén a Peptan? 1-es típusú marha kollagén peptidből készül.

A C-vitamin hozzájárul a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, a normál kollagén képződéshez és ezen keresztül az erek, a bőr, a fogak, a fogíny, a porcok és a csontok normál állapotának fenntartásához.

A D-vitamin hozzájárul az egészséges csontozat és izomfunkció fenntartásához, valamint a kalcium és a foszfor normál felszívódásához / hasznosulásához.

A K-vitamin részt vesz a normál csontozat fenntartásában.

A mangán, a cink és a kalcium hozzájárul a normál csontozat fenntartásához.

A kalcium hozzájárul a normál izomműködéshez.

A mangán hozzájárul a normál kötőszövet-képződéshez. A réz részt vesz a kötőszövetek normál állapotának fenntartásához.

4 460 Ft

A-, E,- és C-vitamint, B2-vitamint (riboflavin), cinket, szelént, rezet tartalmazó komplex étrend-kiegészítő készítmény új korszerű mikrokapszulázott lutein formulával.

A lutein a retina és a szemlencse egyik összetevő anyaga. A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához. A cink részt vesz az A-vitamin normál anyagcseréjében. A C- és E-vitamin, a B2-vitamin (riboflavin), a réz, a cink, valamint a szelén hozzájárulnak a sejtek oxidatív stressz elleni védelméhez.

A JutaVit Szem-Lutein forte alkalmazása javasolt a szem egészségének megőrzéséért és a normál látás fenntartásáért. Ajánlott gyakori képernyőhasználat mellett (pl. okostelefon, tablet, számítógépes munkavégzés, televízió) vagy rossz világítási viszonyok között dolgozóknak (pl. éjszakai autóvezetés).

3 900 Ft

Natur Tanya® Szerves szépségvitamin 19 féle bioaktív összetevő a haj, a bőr és körmök egészségére, mezei zsurlóból nyert 120 mg természetes szilíciummal, biotinnal vegán kapszulatokban

  • vitaminok, ásványi anyagok
  • szerves aminosavak
  • előemésztett kollagén
  • növényi kivonatok
  • mezei zsurlóból nyert természetes szilícium
  • laborban bevizsgált termék!
  • mesterséges tartósítószer, színezék, aroma nélkül
  • gluténmentes
  • laktózmentes
  • vegán kapszulatok

A biotin, a cink és a szelén hozzájárul a haj egészséges állapotának fenntartásához. Az A-vitamin, a biotin, a cink, a niacin és a riboflavin hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához. A szerves ásványi anyagok (cink, szelén) hozzájárulnak a köröm normál állapotának fenntartásához.

3 450 Ft

Azokat az ételeket nevezzük szupertáplálékoknak, melyek különösen gazdag tápanyagtartalmuknak köszönhetően segítenek a betegségek leküzdésében és lassítják az öregedési folyamatokat.

A szupertáplálékok esszenciális vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, antioxidánsokat és enzimeket stb. tartalmaznak, melyek egyre kevésbé vannak jelen a mindennapi ételeinkben.

Egészségünk megőrzéséhez érdemes napi szinten beépíteni étkezesünkbe ezeket a szupertáplálékokat, melyek rendszeres fogyasztása pozitívan befolyásolja életminőségünket.

Az acai bogyó (ejtsd: ászáj) egy brazil pálmaféle gyümölcse, melyet fagyasztva szárítanak rögtön a szüret után, hogy értékes tápanyagait minél nagyobb mértékben megőrizze.
Az acai bogyó antocianinokban és antioxidánsokban gazdag. Az antocianinok azok a jótékony hatású összetevők, melyek a vörösborban is megtalálhatók és hozzájárulnak az egészséges szívműködéshez. Az acai bogyó antocianin tartalma többszöröse a vörösborban mért mennyiségnek.

Vitaminok és ásványi anyagok:

  • A-vitamin
  • B1-vitamin
  • B2-vitamin
  • B3-vitamin
  • C-vitamin
  • E-vitamin
  • cink
  • kálium
  • kalcium
  • magnézium
  • réz
  • cink

Jótékony hatásai:

  • segíti szerveink egészséges működését,
  • növeli energiaszintünket, libidónkat,
  • állóképességünket
  • hozzájárul az egészséges alváshoz,
  • az egészséges, ragyogó hajhoz és bőrhöz
  • gyulladáscsökkentő és
  • fájdalomcsillapító hatás
  • frissíti a testet és az elmét is

4 485 Ft

Azokat az ételeket nevezzük szupertáplálékoknak, melyek különösen gazdag tápanyagtartalmuknak köszönhetően segítenek a betegségek leküzdésében és lassítják az öregedési folyamatokat.

A szupertáplálékok esszenciális vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, antioxidánsokat és enzimeket stb. tartalmaznak, melyek egyre kevésbé vannak jelen a mindennapi ételeinkben.

Egészségünk megőrzéséhez érdemes napi szinten beépíteni étkezesünkbe ezeket a szupertáplálékokat, melyek rendszeres fogyasztása pozitívan befolyásolja életminőségünket.

A kakaó latin neve ? theobroma cacao azt jelenti, az istenek eledele. A kakaóbab az alapja minden kakaó és csokoládékészítménynek.

A XXI. században egyre inkább előtérbe kerül a nyers kakaó, mely a kakaóbab kíméletes feldolgozásának köszönhetően jobban megőrzi tápanyagtartalmát és jótékony hatásait. A kakaóbab szüretelése után a babokat egy fa dobozban, banánlevélen erjesztik pár napig. Az erjesztés során létrejövő kémiai változások hatására a kakaóbab veszít keserűségéből és egy gazdagabb csokoládé íz kezd kibontakozni. Ezután egy kíméletes szárítási eljárás következik, ekkor alakul ki barna színe és végleges íze is.

Ez  a nyers kakaópor Criollo fajtájú, ezt termesztették a Mayák is. Ez a legritkább, legfinomabb és egyben legdrágább kakaófajta, gyakran nevezik a kakaók királyának is, az összes kakaótermelés 10-15%-át adja.

Ásványi anyagok és nyomelemek a kakaóban: magnézium, cink, réz, kén, kalcium, vas, kálium, mangán 

Jótékony hatások: szív- és érrendszeri: serkenti a vérkeringést, véralvadásgátló, segít szabályozni a vérnyomást, hangulatjavító 

Vitaminok és ásványi anyagok:

  • magnézium
  • vas
  • kálium
  • mangán
  • cink
  • réz
  • kén
  • kalcium

Jótékony hatásai:

  • serkenti a vérkeringést
  • véralvadásgátló
  • segít szabályozni a vérnyomást
  • hangulatjavító

2 135 Ft

Azokat az ételeket nevezzük szupertáplálékoknak, melyek különösen gazdag tápanyagtartalmuknak köszönhetően segítenek a betegségek leküzdésében és lassítják az öregedési folyamatokat.

A szupertáplálékok esszenciális vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, antioxidánsokat és enzimeket stb. tartalmaznak, melyek egyre kevésbé vannak jelen a mindennapi ételeinkben.

Egészségünk megőrzéséhez érdemes napi szinten beépíteni étkezesünkbe ezeket a szupertáplálékokat, melyek rendszeres fogyasztása pozitívan befolyásolja életminőségünket.

A kendermagban található fehérje az emberi szervezet számára a leginkább hasznosítható növényi eredetű fehérje. Könnyen emészthető, nagyon gyorsan felszívódik és mind a 21 aminosav megtalálható benne, köztük az a 8 esszenciális aminosav is, melyet az emberi szervezet nem képes előállítani.

Fehérje és növényi (többszörösen telítetlen) zsírsavtartalmának (gamma linolénsav) köszönhetően elsőrendű energiaforrás, sportolóknak nélkülözhetetlen. 

Vitaminok és ásványi anyagok:

  • A-vitamin
  • B1-vitamin
  • B2-vitamin
  • B3-vitamin
  • C-vitamin
  • E-vitamin
  • kálium
  • kalcium
  • magnézium
  • réz
  • cink

Jótékony hatásai:

  • segíti szerveink egészséges működését,
  • növeli energiaszintünket, libidónkat,
  • állóképességünket
  • hozzájárul az egészséges alváshoz,
  • az egészséges, ragyogó hajhoz és bőrhöz
  • gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatás
  • frissíti a testet és az elmét is

3 200 Ft

Tökéletes táplálkozás kiegészítő mindazok számára, akik rendszertelenül étkeznek, kevés friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, akiknek emésztési és felszívódási problémáik vannak, valamilyen hiánybetegségben szenvednek, fokozott szellemi, vagy fizikai megterhelésnek vannak kitéve. 

A Zöldárpa legfőbb hatóanyagai: Béta-karotin, B1-, B2-, B6-, C-, E-, H-vitamin, folsav, panthoténsav, nikotinsav, kálium, kalcium, magnézium, vas, réz, cink, SOD és egyéb enzimek, növényi fehérje és klorofill. 

A zöldárpa bővelkedik a számunkra létfontosságú enzimekben, többek között az egyik leggazdagabb SOD (superoxid dismutáz) enzimforrás. Az SOD egy különleges hatású antioxidáns, ami jelentősen lassítja az öregedés folyamatát. 

A zöldárpa klorofill tartalma ? a zöld vér ? az emberi szervezetbe kerülve valódi piros vérré válik, emellett gyulladáscsökkentő hatása is érvényesül.

4 375 Ft

6 765 Ft
Nézet:
Sorrend: